Halihó!

Egy számomra mély és komolyabb témával érkeztem most, és amiket most írni fogok, úgy gondolom sok mindenkiben megfogalmazódott már.

Na de mi is a legnagyobb félelmem? Mitől rettegek annyira ilyen idősen, mi játszódik le a fejemben nap mint nap?

Nos, van egy dolog, ami éjjel-nappal üldöz engem, nem hagy egy nyugodt percet sem. Állandóan beférkőznek a fejembe ezek a kis gondolatok, ami miatt nagy kétségbeesés vesz általában hatalmába.

Nem tudom egy szóban kifejezni, hogy mi is ez az érzés, ezért inkább körülírom, talán úgy könnyebb és érthetőbb lesz.
Vannak olyan napjaim, estéim, mikor többet gondolkozom, jobban elmerülök a gondolataimban. Ilyenkor feljön az, hogy mi lesz, ha nem sikerül?

Mi van akkor, hogyha nem jön össze az, amit én elterveztem és nap mint nap küzdök érte? Feleslegesen ölök bele órákat, napokat, heteket, éveket egy dologba, de mégsem fog sikerülni.

Úgy gondolom ez mindenkiben fel szokott merülni, akinek van egy álma, célja. De ez nincs véletlen.
Mindenki kételkedett magában, az is aki sikeres lett, az is aki nem. Ez elkerülhetetlen, ugyanis nem ismerhetjük a jövőt.



Nem tudom kifizetődik-e az, amit én most csinálok, amiért hajtok. Ki tudja? Lehet semmi sem lesz a jövőben, talán teljesen mást fogok csinálni.
Tudom sokszor nézem irigykedve az én saját példaképeimet, sikeresebb személyeket, hiszen nekik sikerült. Elérték azt, amit küzdöttek.
Ezért nézek fel rájuk, én is ezt szeretném tenni.
Ők sem tudhatták mi lesz a jövőben, egyszerűen csinálták és reménykedtek. Nem tudhatták, hogy mi lesz belőlük. Mégis, miket elértek és végrehajtottak.
Egy olyan életet élhetnek, amiről mindig is álmodtak, számukra ez már a valóság lett. Elég erősek voltak ahhoz, hogy megcsinálják.

Sokszor úgy érzem, hogy talán nem elég amit teszem. Vajon az aki most ott áll példaképemként többet tett? Mit csinált másképp? Mivel volt több és jobb? Mit kell tennem ehhez? Vagy a szerencse is közrejátszott nekik? Esetleg előre meg van írva, hogy milyen utat szánnak nekem?



Ez a rengeteg kérdés, ami csak egyre lefelé húz. Minél többet elmélkedem ezen, annál jobban magával ragadnak. Már néha sírhatnékom van ezektől és csak el akarom őket űzni.

És ekkor jön egy nagyon fontos dolog, ami meghatározza az ezek utáni érzéseinket!
A boldogságunk.

Tudom, hogy én mennyi mindenen tudok aggódni és kétségbeesni. Nagyon jól ismerem magam ilyen téren, sokszor még én is túlzásnak tartom már ezt.
Viszont nagyon jól tudom azt is, hogy boldog vagyok.

1-2 órán belül visszatérnek a pozitív gondolataim, visszatérek az igazi önmagamhoz. Elmúlik a félelem, és folytatom azt, amiért küzdök állandóan. Nem engedem azt, hogy leragadjak abban, ami tudom, hogy rossz útra vezetne.
Rájövök mindig, hogy lehet nem fog sikerülni. Talán tényleg semmi sem lesz úgy, ahogyan szeretném. De ilyenkor eszembe jut, hogy én már így is boldog vagyok.
És ebbe tudok kapaszkodni. Akármi is legyen a sorsom, tudom azt, hogy már nem érhet rossz, ha boldog vagyok.



Ezen negatív gondolatok ellenére minden reggel mosolyogva kelek fel, alig várom az újabb napot, amikor dolgozhatok valamin. Olyankor feledésbe merül minden félelem, nem is törődöm ezekkel. Ahogyan ezeket a sorokat most éppen írom, akkor sem törődöm ezekkel.
Nem érdekel, hogy sikerül-e, ha most én csinálni akarom és ez tesz boldoggá.
Továbbra is hiszek abban, hogy a kemény munka kifizetődik.

Nincs annál jobb érzés, mikor a hétköznapi reggeleken 5-kor felkelek, és mikor belenézek a tükörbe egyszerűen elmosolyodom és izgatott leszek. Nem tudom megmagyarázni miért, de nem is kell szerintem.
Ebből érzem azt, hogy valamit jól csinálok, innen tudom, hogy nekem ezt kell tennem és egy jó úton haladok. Lehet nem az a vége ennek az útnak, ahogyan én azt gondolom, de mindenképpen ez a helyes út számomra.