Valahányszor megkérdezték tőlem, hogy mi az álmom, akkor hezitálás nélkül csak soroltam és soroltam a nagy vágyaimat.

Olyan magabiztosan adtam választ, mint semmi másban. Váltig állítottam, hogy de bizony, én ezt szeretném, ebben semmi kétség sincsen.

De vajon éles helyzetben is így van ez?

Megtanultam, hogy az ember sokszor bele sem gondol, hogy pontosan mire vágyik, mit akar, egyszerűen csak szeretné. Lehet esetleg látta a tv-ben, neten felkapott lett, példaképei esetleg így cselekedtek.

Fel sem tűnik sokszor, hogy nem is a mi "utunk" igazából, csupán makacs módon mondjuk, hogy én ez és ez szeretnék lenni.

Őszintén én is ilyen voltam/vagyok, állandóan meglátok magam előtt egy újabb és újabb célt, álmot, vágyat. Mindig boldogan mesélek ezekről bárkinek hosszú perceken keresztül akár, nem is gondolkozom közben. 

De valóban igaziak ezek az álmok? A helyes utat mutatják meg nekünk?

Hogyan bizonyosodjunk meg arról, hogy tényleg ez lenne számunkra a jó?

Egy nagyon egyszerű, saját esetet szeretnék példaként felhozni.

2-3 éve megállás nélkül mondogatom azt, hogy én egyszer külföldön fogok élni/tanulni/dolgozni, ebben biztos voltam. Ha valaki rákérdezett, hogy mit szeretnék, akkor a külföld téma, az valahogy mindig belekeveredett. 

Egyszerűen nem is tudtam máshogy elképzelni magam, mindig ez lebegett előttem éjjel-nappal.

Nagyon váratlanul ért, mikor egy hirtelen lehetőség következtében a jövő évemet külföldön végezhettem volna el egyedül, 17 évesen. Először hihetetlen boldog voltam, hiszen mindig is fiatalon szerettem volna utazni, végre egy álom válhatott volna valóra.

Sajnos, a végére nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerettem/szerettük volna, ezért kicsit halasztottuk a témát, de semmiképpen sem örökre, nem adom fel!

Na de térjünk is a lényegre. Amint éles helyzetbe kerültem, hirtelen merültek fel bennem kétségek, azt éreztem, hogy talán én ezt mégsem szeretném. Hogy költözhetnék egyedül el 1 évre ilyen idősen? Képes lennék én rá? Biztos itt hagynék mindent?

De hiszen ezt volt minden vágyam!
Akkor miért kérdőjeleztem meg saját magam, mikor egy nagyon jó lehetőséget kaptam? Miért vetődtek ezek a kérdések fel?

Elgondolkoztam, hogy talán csak azért mondogattam, hogy valami lebegjen előttem célként, megnyugvásként?

Elveszettnek éreztem magam, mintha minden összeomlott volna a céljaim szempontjából.

Vajon nem vagyok elég erős?

Szerencsémre, azóta már különböző külső hatások következtében sikerült döntenem és tisztáznom magamban ezt az egészet. 

Igazából csak a félelem szólt belőlem, de természetesen nagyon szeretnék utazgatni az életben, világot látni. Egyszerűen csak félelmetes volt hirtelen, át kellett gondolnom.

Mindeközben rájöttem, hogy emellett viszont sok olyan vágyam volt, amit ha élőben kellett volna gyakorlatban véghez vinnem, akkor már nem vállaltam volna. Rádöbbentett, hogy milyen egyszerű ezeket kimondani, de közben nem tennénk érte, ha úgy adódna az életünk. 

Vajon hány embernél van így, hogy egyszerűen a szája jár, de közben nem tenne semmit? Miért jó ez számunkra? Ezekkel nyomjuk el az érzéseinket és rá tudjuk fogni, hogy nekünk bizony van álmunk, nem kell kétségbeesni. 

De TE, vajon elég bátor vagy ahhoz, hogy tényleg cselekedj?

Valóban igazi az álmod?

Ha rátalálsz egy olyan célra, amiért tűzön-vízen keresztül mennél, akkor azt ne hagyd csak úgy elhalványulni. Ha kicsit is úgy érzed a lelked mélyén, hogy talán nem ez a te utad, és nem a te életed, akkor hagyd ott, akkor is ha nehéz. 

Ne csapd be magad, légy őszinte és inkább ne lebegjen előtted mindig egy hamis cél, mert sosem találnál rá az igazira. 

Érezni fogod, ha valóban megleled a saját utadat, nem fogsz semmiféle kétséget érezni, maximum félelmet, mint én.

De ha ez a te utad, akkor még ez sem fog eltántorítani, azt garantálom.

Mindig az ilyen döntéseknél dől el, hogy kik is vagyunk mi. Minket tükröznek a választásaink, kiderül hogy ki a gyenge és ki az erős valójában. 

Ha eljön az idő, hogy dönteni kell, ne féljetek se igent se nemet mondani. Ha nem csapjátok be önmagatokat, akkor nem adhattok rossz választ! :)