HOGYAN LEHET A LEGJOBBAN A FIATALOKAT MOTIVÁLNI?

január 24, 2018

Valljuk be..a mai fiatalokkal nem egyszerű szót érteni, vagyis velünk, ugyanis én is ide sorolom most magam a koromnál fogva. Na de nézzünk is pár olyan ötletet, amivel minket is meg lehet fogni!



Úgy vélem bátran kijelenthetem, hogy nincs egyszerű dolgunk egyáltalán. Persze régen is biztosan megvoltak a tinédzserek saját problémái, de ezek már megváltoztak.
Jelenleg nagyon egyszerű elveszni a tömegben és beállni a sorba. Sőt! Ha nem állunk be jelenleg a többiek közé, akkor egyből le vagyunk nézve, gáznak számítunk.
Óriási elvárások lettek velünk szemben, főképp a média miatt véleményem szerint. Manapság mindenki a hírességeket látja, kinek milyen a megjelenése, viselkedése, ezek alapján döntjük el mi is az a "menő".


Nagy nyomásokat helyeznek ránk ezáltal, hiszen ki ne szeretne bekerülni a többiek közé, nem akar senki magányos lenni az iskolában. Sajnos itt képbe jön az, hogy nem mindenki engedheti ezeket meg magának, szóval még csak nem is tehet arról, hogy a többiek nem fogadják el.

A suli folyosóit járva látok olyan személyiségeket is, akiket viszont egyáltalán nem érdekel mások véleménye. Ebből is 2 végkimenetel van, az egyik az, hogy ő ezáltal lesz népszerű, mivel mindenkinek ellent mond és ezzel ki fog tűnni a többiek közül. A másik sajnos az, hogy még jobban lenézik és éveken keresztül ki lesz közösítve, bár szerencsére őt ez nem annyira fogja érdekelni, de akkor is jobb egy társaságba tartozni.

Rengeteg álom és tehetség veszik el sajnos ezek miatt, nem merik felvállalni magukat. Szörnyű látni vagy hallani azokat az embereket számomra, mikor egy álmáról beszélget velem, de mégsem tesz érte semmit, fél más lenni. Inkább elnyomja ezeket az érzéseit azért, hogy elfogadják. Hát rendjén van ez könyörgöm?




Mindezek a tényezők ellenére hogyan lehet motiválni ezeket a fiatalokat?
Hát..nem könnyen.

Sajnos mindig lesznek olyanok, akik nem fognak ezek a szavak hatni, ez elkerülhetetlen.
DE!
Akkor sem felesleges ezzel foglalkozni, mert valakinek bizony csak egy kis bátorításra van szüksége.
Valaki igenis tenne az álmaiért, csak nem tudja hogyan fogjon hozzá!

Az egyik alapvető feltétel szerintem ehhez a megfelelő önbizalom. Ezt a legegyszerűbb módon a különféle dicséretekkel lehet elérni.
Ha valamit jól csinál, akkor hívjuk rá fel a figyelmét, mondjuk meg neki, hogy ő ebben ténylegesen jó, biztassuk arra, hogy foglalkozzon vele.
El kell mondani, hogy milyen lehetőségei vannak, járjon olyan edzésre/szakkörre/foglalkozásokra, ahol ezt tudja gyakorolni, és olyan társaság venné körül őt, amilyen ő maga is.

Nem szabad egy negatív jövőképet állítani elé!
Őszintén azt hallgatni állandóan, hogy "nem fog sikerülni", "nem jöhet össze", "ne csináld, mert nem lesz belőle semmi", az nagyon fárasztó és lerontja a kedvem. Nap mint nap ezeket hallják a diákok, akkor ugyan hogy várják el tőlünk, hogy tegyünk a céljainkért, álmainkért?
Miért lenne ez számunkra motiváló? Ezek miatt még csak meg sem fogjuk próbálni. Mindig a panaszkodást halljuk, hogy senkinek sem jó, minden munka csak rossz lehet.

El kell hitetni, hogy nem feltétlen a többiek követése a megfelelő út!
Nem jó mindig az, ha beállunk a tömegbe. Ráadásul tapasztalataim szerint, mindig azok alkotják a nagyobb csoportot, akik nem tanulnak, nincsenek nagy céljaik. Megtanultam már én is, hogy nem leszek attól több vagy jobb, mert beállok közéjük. Inkább leszek az én kis társaságommal, akikkel ugyanúgy lehet szórakozni, beszélgetni és eközben motivált, boldog maradok.
Sokkal többet jelent így ez nekem, mintha csak állandóan a piálásról és a bulizásról beszélnék a suliban. Persze én sem állandóan a tanulásról és a leckéről beszélek, isten őrizz! De akkor is értelmesebb témákról lehet szót ejteni.



Jutalmazás!
Ezt nem lehet mindenkinél alkalmazni sajnos, hogy például nálam sem. Viszont tudom, hogy ez nagyon sokunkat motivál, nagy segítség lehet. A tanár is így tudja kis munkára bírni a lustább embereket, amint egy szorgalmi 5-öst ajánl, egyből úgy dolgoznak rajta, mint a kis angyalok.
Én azért nem feltétlen tartom a legjobbnak ezt, mert szerintem fel kell fognunk, hogy mindent magunk miatt teszünk és nem azért, hogy kapjunk érte jutalmat. De természetesen nem baj, mert valaki tényleg emiatt ül neki és csinálja, így érzi a motivációt.
Szóval nyugodtan lehet ilyen úton is megközelíteni, például egy buliba akkor mehet el, ha legalább 4-es lesz a következő dolgozata. Figyeljük meg, hogy egyből jobb jegyei lesznek!

Tehát, összefoglalva annyi a mondanivalóm, hogy az idősebbek, azok próbáljanak jó irányt mutatni, és legyenek pozitívak, hiszen mindenki rájuk néz fel, ez határozza meg a fiatal generációt!
A korombeliekhez pedig annyit, hogy tartsatok ki! Lehet nem könnyű most, de tudnotok kell, hogy később nektek lesz jobb ezzel, ki kell bírnotok! Ne másokra hallgassatok, tegyétek azt, amerre a szívetek húz, akkor biztosan nem hibázzátok el!

















You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. A cikked nagy részével egyet értek, viszont a jutalmazás nem hogy jó, de kifejezetten rossz ötlet. Mégpedig. A fő az lenne, hogy a diákok megtanulják, hogy nem ás miatt tanulnak, nem azért, mert a szülőnek, tanárnak majd milyen jó lesz, ha az ő fejében több a tudás. Magának tanul. Neki lesz rendes fizetése, ő lesz az, aki meg tud szólalni majd egy társaságban, ő lesz az, aki az interjúkon nem sirva elfut, hanem megfelel. Ez a jutalom. Ha kap egy cukrot, matricát, az egy idő után még csak érték sem lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm őszinteségedet! Sokban egyetértek veled, ahogyan én is írtam, hogy fel kell fognunk, hogy mindent a magunk érdekében teszünk meg. Egyedül azért tettem ezt is bele, mert saját szememmel láttam erre egy kivételt, aki igaz először a szorgalmi 5-ért csinálta, de ahogyan beleásta magát a témába, rájött, hogy neki ez mennyire tetszik és tényleg magának kell ezt tudnia. :) Jó volt látni, hogy valaki ilyen kis motiválással érte el azt, hogy felfogjon bizonyos dolgokat! :)

      Törlés

Népszerű bejegyzések

Megtalálsz a Facebookon :)

És Instagramon is ;)