Sziasztok!:)

Ma egy személyesebb történetről szeretnék nektek írni, így jobban megtudtok ismerni engem. 

Visszagondolva nekem ez a történet már nagyon régen kezdődött. Mindig is érdekelt a művészet, lelkesedtem az ilyen témákért.

Emlékszem, mikor megkaptam az első gombos telefonomat, és az volt a legelső feladatom vele, hogy fotózzak le mindent. Még nagyon fiatal voltam, igazából nem is értettem miért csináltam annyi kis apró, értelmetlen fotót. 

Mikor betöltöttem a 11-12 éves kort, akkor már előjött bennem az, hogy szabadidőmben leültem szerkesztgetni őket. Természetesen nagyon bénák voltak, de hát valahol el kell kezdeni. 

Még ekkor sem tudatosult bennem az, hogy miét csinálom ezt, egyszerűen csak imádtam ezzel tölteni az időmet. Ha képet készítettem, akkor mindig ügyeltem arra, hogy minél jobban sikerüljön, ne legyen egy összecsapott valami. 

Igazából ez évekig húzódott nekem, egy hobbiként tekintettem erre az egészre, jó kikapcsolódásnak. 

Ma már tudom, hogy nekem egy kifejezőeszközzé vált a fotózás. Meg tudom mutatni az érzéseim, a stílusom, hogy valójában ki vagyok én. Ki tudom fejezni az üzenetemet, kedvemet. Tükröződök a képeimben, ha sötétebbek, akkor egyértelműen kicsit rosszabb napom volt. Imádom, ahogy a színekkel lehet játszadozni, és hogy mennyit számítanak. 

Valaki ezt rajzzal, tánccal, zenével tudja kimutatni, és végre rájöttem én is arra, hogy mivel tudom magamat kifejezni. 

Imádom beállítani a háttért, a suliban egész nap azon gondolkozni, hogy mi lenne a jó, milyen beállítás, fény. 

Képes vagyok eltölteni 1-2 órát naponta a szerkesztéssel, pakolászással és tervezgetéssel egy kép kedvéért. 

A jövőben természetesen komolyabban szeretnék ezzel foglalkozni, úgy érzem nekem ezzel kell foglalkoznom. Egyelőre semmilyen előképzettségem sincsen, mindent magamtól tanultam meg, távol állok még a profi munkától. 

Óriási boldogsággal tölt el az, hogy megtaláltam azt, amit szeretek a mindennapokban csinálni, van miért küzdenem. 

A következő lépésem egy tanfolyam lesz, amit remélhetőleg el tudok még idén végezni, mindenképpen szeretném fejleszteni önmagam napról napra. 

Nagy terveim vannak, remélem egy nap majd mindent valóra tudok váltani, küzdeni fogok érte. 

Arra szeretnék rávilágítani ezzel nektek, hogy milyen fontos egy hobbi megtalálása. Meg kell keresni, amiben kitűntök, otthon érzitek magatokat. 

Neked mi az, amit életed hátralévő részében tudnál minden nap boldogan csinálni? 

Ha ezt megtaláltad, akkor soha ne engedd el, addig menj, amíg el nem éred a céljaidat. Nem baj, ha lehetetlennek tűnik, akkor is folytasd! 

Akkor leszel igazán boldog és szabad, ha azt csinálhatod, amit igazán szeretsz. Ne hagyd, hogy ezek a gyerekkori álmok ne valósuljanak meg, akármilyen hülyeségnek tűnnek. 

Kezdd el és ne add fel!

Hiába gondolkodsz azon, hogy de jó lenne/lett volna ha...

Ha így folytatod, semmi sem fog változni, ugyanott maradsz, ahol éppen most vagy. Ne gondolkozz azon, hogy sikerül-e vagy sem. Ha nem éppen úgy alakul, mint tervezted, legalább tudod, hogy volt értelme, volt miért küzdened, nem csak elteltek feletted az évek. De ami még jobb az az, hogy lehet még sokkal jobb dolog alakul ki belőle, mint azt valaha is hitted volna! Nem tudhatod mit tervez számodra a jövő!

Inkább bukj el százszor, minthogy meg sem próbáltad. Örökké ott lesz a bűntudat, amit nem tudsz majd elkergetni. Az álmod nem fog hagyni téged, ott lesz a fejedben mindig.

 A legrosszabb dolog amit el tudok képzelni az az, hogy azon gondolkozzak felnőtt koromban, hogy miért nem cselekedtem most. Elmenni úgy, hogy nem is éltem valójában. Félek attól, hogy üldözni fognak a saját álmaim, mivel ahogyan mondtam, nem fognak megszűnni.