5 DOLOG, AMIT A KÖZÉPISKOLÁBAN TANULTAM MEG

június 11, 2020

Úgy érzem az elmúlt 4 év során rengeteget tapasztalhattam és tanulhattam, ki merem jelenteni, hogy teljesen megváltozott az életem. A középiskolát mindenki máshogy éli meg, mindenki számára mást jelent, más élményeket idéz elő. Nekem nehéz lenne összefoglalni ezt a pár évet, a lényeg az az, hogy voltak nagyon jó és nagyon rossz napok is.
Sok olyan dolog van, amire erre a 4 évben jöttem rá, amik ahogyan már említettem is, a feje tetejére állították a mindennapjaim. Persze ezeket jobb lett volna előbb tudnom, de így sem bánom, örülök az új tapasztalatoknak. Viszont, most szeretném ezeket veletek megosztani, hátha segítek ezzel valakinek, akár még a sulis éveiben van, akár már dolgozik.


1. Célok

Amit a legjobban szeretnék hangsúlyozni, az az, hogy legyen egy álmunk, legyenek céljaink. Borzasztó úgy eltölteni éveket, hogy azt sem tudjuk mit szeretnék, nincs miért küzdeni. Ezek most lehet unalmasan és elcsépelten hangzanak, de akkor is így van. Mindenhonnan lehet hallani a különböző sikeres emberektől, hogy legyenek céljaid, küzdj meg azért. Néha ez már tűnhet idegesítőnek is egy idő elteltével, nem is feltétlen kell ezt mindenkinek halálosan komolyan venni. Egyszerűen az a lényeg, hogy legyen olyan dolog az életedben, ami boldogságot és értelmet ad. Hidd el sokkal jobban fognak telni a napok, más ember lesz belőled. Nem kell erre rágörcsölni, hallgass az ösztöneidre és merj lépni, merj más lenni. Ha valamit szeretsz, akkor csináld. Ez ilyen egyszerű, semmit több. Az élet úgyis hozni fogja azokat a lehetőségeket, amik számodra fontosak lesznek, egyszerűen menj a szíved után.

2. Nyitottnak lenni

Hozzám, mint már sokan tudjátok nagyon közel áll a nyelvtanulás. De ez hogyan is kapcsolódik ide? Ez egyszerű. Nekem a nyitottságom abban nyilvánul meg, hogy külföldiekkel ismerkedtem, nyitottam más kultúrák felé, kicsit felnyitódott a szemem. Gyökerestől megváltozott a felfogásom, amiért iszonyú hálás vagyok. El sem tudom azt képzelni, hogy ugyanolyan felfogásom legyen, mint akkor volt, borzalmas lenne. Merj nagyobb látószögben látni, ne csak arra koncentrálj, amit körülötted mondanak, ennél a világunk sokkal több és színesebb. Ne félj más véleményeket hallani, lehet te is meg fogsz változni egy-egy különböző szemszög után.

3. Nem minden az iskola

Ez azért egy jó tanulótól viccesen hangzik, nem? Most nem arra buzdítalak titeket, hogy ne tanuljatok, isten őrizz! A 4 év alatt én is mindent megtettem, ezek az eredményeimen látszódnak is, viszont sok minden átértékelődött bennem. Igaz, hogy mindig is jó jegyeim voltak, de tényleg megérte ennyit görcsölni? Persze, boldog voltam sok siker után, és még azt is eltudom mondani, hogy a hobbijaimmal is rengeteget foglalkoztam, de így visszagondolva, túl sokat görcsöltem egy-egy jó jegy érdekében. Véleményem szerint a legfontosabb az, hogy az iskola mellett mit tanulsz. Mindig oda kell figyelni és készülni, viszont lényegesebb az, hogy suli mellett mit teszel. Abból fogsz kialakulni, ez mutatja meg, hogy te ki is vagy valójában. Képezni kell magadat, utána kell járni dolgoknak. Néha fáradt leszel, de hidd el megéri, a jövőd érdekében. Mindig erre gondolj! Nem szabad azért feladni, mert kicsit nehéz, ilyen opció nincs. Ha akarod, akkor csináld meg, ne kifogást keress!

4. Igazságtalanság

Bizony, lesznek olyan alkalmak, mikor igazságtalannak érzel majd mindent...és ezek lehet, hogy valójában azok is. Ezeken mindenki túlesik, el kell fogadni, hogy ez így alakult. Lehet éppen más kapja meg azt, amit te szerettél volna, mást választottak ki. Ezen ne aggódj, ha igazán sok munkád van valamiben, akkor az élet ezt meg fogja jutalmazni később, ebben biztos lehetsz. Én is átestem ezen párszor, de ez ilyen, még mindig itt vagyok, élek és virulok, akármennyire is rosszul esett abban a pillanatban. Ez ne szabja kedved, gondold át inkább, hogy mi fontos számodra.

5. Vélemények figyelmen kívül hagyása

Elmondhatatlanul nehéz az, hogy ne hallgassunk mások rossz kritikáira, véleményére, azonban ezt meg kell tennünk. Figyelmen kívül kell hagyni ezeket, ezek a mondatok azt minősítik le egyedül, akitől származnak. Akik mások kedvét veszik el önmaguktól, hobbijuktól, boldogságuktól az szánalmas. Ezt nem lehet szebben kifejezni, undorító az, aki másnak rosszat akar és csak kritizálni tud. Az ilyen emberekből tudjuk mi lesz, nem érdemes velük foglalkozni, amúgy sem jelent semmit a te életedben. Ha boldog vagy és van egy hobbid, abban biztos lehetsz, hogy valaki kinéz magának, de az maximum irigységből van. Mindig lesznek összenézések, beszélgetések mögötted, de ez ne érdekeljen addig, amíg jól érzed magad. Inkább mutasd meg, hogy neked mennyivel jobb így! És hidd el nekem, ha magabiztosságot sugárzol és biztos vagy abban mit szeretnél, ráadásul ezt el is tudod hitetni másokkal, akkor nem fog ezzel senki bántani, csak akkor ha te magad is szégyenkezve érzed magad és inkább elrejted ezeket.

Így a végén, még meg szeretném említeni nektek azt, hogy ne feledjétek egy boldog ember is szokott szomorú lenni. Mikor egy boldog, pozitív élet felé vágyódtok, ne feledjétek, hogy akkor is lesznek rossz napok. Az előbb felsoroltakhoz egy pozitív gondolkodásmódra lesz szükségetek, azonban nem lesz minden rózsaszín és csodálatos körülöttetek attól. A nehézségeink mindig ott lesznek, ezt merjétek elmondani, ne rejtsétek el. Ezek ellenére próbáljatok meg teljes szívetekből mosolyogni, a rossz pillanatok ellenére is egy fényesebb jövőt látni. Ezt jelenti, egy boldog élet. Örülj annak, amid jelenleg van, és próbálj mindig jobbá válni, lebegjen egy cél előtted. Bízz magadban, sosem vagy egyedül, minden jó lesz!






Népszerű bejegyzések

Megtalálsz a Facebookon :)

És Instagramon is ;)